Hogyan előzzük meg a trükkös lopásokat?

Hogyan előzzük meg a trükkös lopásokat?

Trükkös lopásoknak nevezzük azokat a lopásokat, amikor valamilyen módon elterelik a sértett figyelmét, és így tulajdonítják el az értékeit – írja a rendőrség a tájékoztatójában. Azt használják ki, hogy az áldozatok jószívűek, hiszékenyek, egyedül élnek. Az áldozattá válás szempontjából a 60 év feletti időskorúak csoportja – a kiskorúak mellett – a legveszélyeztetettebb. Az idős emberek korukból, egészségi állapotukból, életmódjukból, szokásaikból, hiszékenységükből adódóan könnyebben megtéveszthetőek.
Az idősek gyakran válnak besurranásos lopás áldozatává, amihez nagymértékben hozzájárul a sértett közreható magatartása (nyitva hagyott kapuajtó, záratlan lakásajtó) is. Az óvatlanság, túlzott bizalom még mindig gyakori magatartás a sértettek körében. Széles a rossz szándékú emberek repertoárja, akik ilyen történetekkel akarnak gyanútlan áldozataik lakásába bejutni, hogy aztán bizalmukba férkőzve értékeket lopjanak el tőlük. A sértettek gyakran maguk hívják, engedik be az elkövetőket lakásukba, udvarukba, ahol nem figyelnek vagyontárgyaikra, egyéb értékeikre, készpénzükre.
A leggyakrabban előforduló történetek, amivel próbálkoznak:
• gázár-támogatást vagy nyugdíj-kiegészítést hozott;
• más hivatalos jellegre hivatkozik (gáz- vagy áramszolgáltató, Vöröskereszt, önkormányzati dolgozó);
• szerszámokat vagy egyéb használati tárgyakat szeretne lerakni, tároltatni;
• vásárlás (sertés, vasáru, építési anyag, tollpárna, stb.) vagy éppen értékesítés (arany ékszerek, seprű, edények, stb.) ürügyével;
• pénzt szeretne felváltani;
• mosdóba szeretne menni; rosszullétre hivatkozik;
• vizet kér;
• kamionja, személyautója lerobbant és a bevontatáshoz, javításhoz pénzre van szüksége;
• szomszéd telket szeretné megvenni (vagy megvették) és a telekhatár felől érdeklődik;
• szeretet-szolgálattól csomagot hozott;
• szociális segélyt hozott;
• szemétszállítás túlfizetése miatt pénzt hozott;
• kerti munka elvégzését vállalja;
• sértett hozzátartozójától pénzt, tűzifát, stb. hozott
• unoka vásárlására hivatkozva kérnek pénzt, stb.

A trükkös lopások megelőzése érdekében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a figyelmet:
• Ne engedjenek be idegent a lakásba!
• Ha valaki hivatalos személynek adja ki magát, mindig győződjenek meg róla, hogy valóban az-e, akinek mondja magát. Kérjék el igazolványát, telefonon érdeklődjenek az adott szervezetnél, hogy valóban az ő alkalmazottjuk járja-e a házakat!
• A közszolgáltatók sem díjbeszedést, sem visszautalást nem rendeznek készpénzben, azt átutalással rendezik! Szakembereik nagyon ritkán keresik fel a fogyasztókat, de akkor is rendszerint előre értesítik az ügyfelet az ellenőrzésről. A szolgáltatók szakemberei minden esetben igazolvánnyal igazolják önmagukat.
• Alkalmi munkával lehetőleg ne idegeneket bízzanak meg (pl. favágás, hóseprés, kerti munkák)!
• Mindig győződjenek meg arról, hogy kinek és miért adnak ki pénzt! Ha családtagjukra hivatkozva kér pénzt egy idegen, hívják fel Önök a rokonukat, hogy megbizonyosodjanak róla, valóban megegyeztek-e a pénzátadásról!
• Ne vegyék elő megtakarított pénzüket idegenek jelenlétében, mert kifigyelhetik, hogy hol tartják és valamilyen trükkel eltulajdoníthatják Önöktől! Lehetőség szerint ne tartsák egy helyen a megtakarított pénzt, hanem kisebb összegeket helyezzenek el a lakás különböző részein!
• Javasoljuk, hogy nagyobb összegű készpénzüket eleve ne otthon tárolják, hanem valamely pénzintézetben helyezzék el!
• Fizikai támadás esetén saját életük, testi épségük megóvása érdekében lehetőleg ne tanúsítsanak ellenállást, inkább teljesítsék a támadó követeléseit, hiszen ezzel saját életüket menthetik meg!
• Folyamatosan tartsanak kapcsolatot a szomszédokkal, valamint a postással, polgárőrrel, orvossal, szociális gondozóval!
• Állapodjanak meg abban az előbb felsorolt személyekkel, hogy hetente, vagy havonta mely időpontokban látogatják meg Önöket!
• Nyugdíjfolyósítás időszakában kérjék meg valamelyik családtagjukat, vagy a családgondozót, hogy legyen jelen az átvételkor, illetve a pénz biztonságba helyezésekor!
• Érdeklődjenek az önkormányzatnál a házi jelzőrendszeres segítségnyújtás, illetve a vészhelyzeti segélyhívók beszerelésének lehetőségéről, ezek hiányában szereltessenek be S.O.S segélyhívó jelzőberendezést (vezeték nélküli kapucsengő) rosszullét, betörés esetére!
• Vásároljanak mobiltelefont, amellyel bármikor segítséget tudnak hívni szükség esetén!
• Fordítsanak figyelmet a lakókörnyezetükben bámészkodó idegenekre! Ha ilyen személy az Önök környezetében lakókról érdeklődik, adjanak kitérő választ!
• Nagy segítség a rendőrség számára, ha minél jobb személyleírást tudnak adni az idegenről és megjegyzik gépkocsijának rendszámát. Amennyiben pedig megtörténik a baj, ne változtassák meg a helyszínt, ne takarítsanak fel, ne mosogassák el például a vízkérés ürügyén bekopogtató idegen után a poharat, hiszen így fontos nyomok is elveszhetnek!
Minden gyanús körülmény esetén értesítsék a rendőrséget a 107-es segélyhívó számon!
forrás index.hu