A Polgárőrség rendkívüli időjárással kapcsolatos feladatai Az Országos Polgárőr Szövetség polgárőr szervezeteinek a téli időjárással kapcsolatos feladataira való felkészülése. Az Országos Polgárőr Szövetség országos, megyei és helyi szinten a társszervekkel együttműködve egyik legfontosabb feladatának tartja a lakosság tájékoztatását, valamint az együttműködés és a kommunikáció összehangolását. Mivel a polgárőrök a lakóközösség aktív tagjai, így a lakóközösségből könnyebben és gyorsabban kapnak információt a bajbajutott személyekről, akik önmaguktól nem képesek fenntartani a túléléshez szükséges állapotot. Kiemelt figyelmet fordítanak az önhibájukon kívül, bajba került személyekre, akik számára így hamarabb kerülhet sor a megfelelő, hatékony segítség elérésére. Az Országos Polgárőr Szövetség polgárőr szervezeteinek a téli időjárási viszonyok során jelentkező lakosságvédelmi célú, veszélymentesítő és mentési feladataira való felkészülésre és azok végrehajtására felkészülési és végrehajtási tervet adott kihttp://www.opsz.hu/documents/kardosp-level-01-18-doc_2013011981322_97.doc - melynek megfelelően, kritikus helyzet kialakulása esetén az egész ország polgárőreit ellátó ügyeletet állít fel.http://www.opsz.hu/documents/felkeszulesi-es-vegrehajtasi-tervopsz-doc_2013011981322_55.doc A zord, hideg téli időjárással különösen és közvetlenül veszélyeztetett, egyedül álló, idős emberek és a létminimum szélén élők áldozattá válásának megelőzése érdekében tevékenykednek a polgárőr egyesületek. Az illetékességi területükön szolgálatot ellátó, helyi rendőri erőkkel közösen, fokozott együttműködéssel, közös szolgálatot teljesítenek az állampolgárok segítésének érdekében - szoros kapcsolatot tartva a katasztrófavédelmi szervekkel, valamint a karitatív szervezetekkel. A polgárőr szervezetek működési területén szolgálatuk ellátása során folyamatosan tájékoztatják a lakosságot elérhetőségeikről, valamint felhívják figyelmüket arra, hogy amennyiben úgy érzik, hogy bajba kerültek, bizalommal keressék meg őket. A polgárőrök visszatérően ellenőrzik a veszélyeztetett területeket. A kihűléses halálesetek megelőzésének érdekében, a havazással járó veszélyes útviszonyokból adódó, fokozott kockázat, esetlegesen bekövetkező balesetek megelőzésében, a balesetmentes, közúti közlekedés segítésében és az állampolgárok tájékoztatásában működnek közre a polgárőrök, az ország egész területén. A megyei polgárőr szervezetek elérhetőségei az Országos Polgárőr Szövetség honlapján megtalálhatóak.: http://www.opsz.hu/megyei-szervezetek/